Sose voltam hungarista, se nemzeti szocialista, de mindig is jobboldalinak tartottam magam. Előttem van a kép Szálasiról, ahogy a bitófára viszik. Ott van a sok száz, sok ezer sorstársa, akiket brutálisan megkínoztak, kivégeztek, vagy évekig sötét cellákban tartottak. Mindig tiszteletet éreztem irántuk, ahogyan a megpróbáltatásokat viselték, ahogyan emelt fővel mentek a halálba. Szálasi még meg is bocsátott megkínzóinak. Habár minden tevékenységükkel, világnézetükkel nem értek egyet, sose értettem, hogy a hozzám hasonló gondolkodású emberek, miért támadják annyira őket? A fősodratú médiában, a keselyűk napi szinten tépik, lakmároznak a hungarizmus teteméből. Ezt az ember megszokta. Az objektivitást teljesen félredobva, véres fejjel, üvöltözve, károgva sereglenek, hogy minél közelebb kerüljenek a legjobb darabokhoz. A siserahadhoz most egy új keselyű is leszállt, Bódi személyében. A keselyű ocsmány kis jószág, csak egy dögevő, élő vadat nem ejt el, csak ami biztosan meghalt, ami nem tud...