Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2021

Teadélután Ábellel

  Forrás: https://www.facebook.com/DrainGangHungary/posts/273214701093285

Ábel és a koronavírus

 Az okleveles vadgazda mérnök elvtárs mindenhez is ért.  Ábelnek volt egy másik még jobb koronavírusos videója, ahol arról beszélt, hogy nem lesz itthon olyan, mint Olaszországban, hogy napi 100 halott lesz. Ha valakinek ez megvan, kérjük küldje el nekünk.

Ábel és a pénz

Kép
  Bódi Ábel tegnapi Instagram képe alatt megpróbálta elhitetni a követőivel, hogy pusztán polgári kötelességből politizál, mindenféle anyagi haszonszerzés szándéka nélkül, és kizárólag a Vadászlap által adott fizetésből él. (Ennek szerintem mondjuk némileg ellentmond a tény, hogy az elmúlt egy-két évben minden politikai lépést úgy tett meg, hogy azzal minél közelebb kerüljön a Fideszhez, lásd pl. a Szájer-ügyben történő hallgatását.) Azt, hogy az vadászlapi fizetéséből, hogy tervezi kifizetni a 3 milliós tartozását a biztosító felé, nem tudom megmondani. Azonban Ábelka a tegnapi önfelszopásnál elfelejtette megemlíteni azt az apró tényt, hogy ügyvezető helyettes a Kolibri Felhők Média KFT.-nél. Mindemellett biztos információból tudom, hogy a Pesti TV minden egyes bohóckodásért 30 000 ezer forintot fizet, természetesen állami pénzből. És bár a NER elit közelében sincs, Ábel ennyi pénzt biztosan kap Orbán Viktortól hű szolgálatai miatt.

Törd össze a terepjárót és fogd rá az idegenekre!

  Forrás: https://www.facebook.com/DrainGangHungary/posts/270061464741942

A vita

Kép
Megtörtént a Fityeszes médiagépezet által szarrá hájpolt vita, aminél kicsit se lógott ki az a bizonyos láb. Vona és Bódi a két "nemzeti" influenszer egymásnak feszült, a döbbenetesen színvonaltalan Pesty TV pedig megadta a platformot a szeánszhoz.  Ki lehetne számolni, hogy a Pesty TV nagyjából mennyi embert ér el (senkit), vagy Bódi (senkit), és nem utolsósorban a levitézlett Vona Gabesz ( talán neki van egy viszonylag stabil tábora), mindezek ellenére sem sikerült túlságosan nagy nézettséget vagy érdemi eredményt elérnie a bohóc duónak.  Maga a "vita" förtelmes volt, a kérdések szintalattiak, a válaszok szóra sem érdemesek, szinte lehetetlen kiragadni egy érdemi pillanatot is. Talán annyi maradt meg, hogy a műsorvezető próbált Bódi ánuszába tövig hatolni, de az is inkább a felejthető kategóriába esik bele.  Összegezve ezt a szarhalmazt, senkinek sem javaslom, hogy a drága idejét arra pazarolja, hogy megtekintse. Ez a téma egyébként érdekes is lehetne, de semmikép

Olvasói levél – Ábel az antimagyar vadász

Az alábbi levelet a beküldő hozzájárulásával és változtatás nélkül közöljük. "Ábel köztudottan egy habsburg párti gyökér aki  összemocskolja a magyar történelem kulcsfiguráit. Ennek többször is hangot adott Igs találkozókon. Egy október 6ikai találkozon kijelentette hogy az aradi vértanuk kivégzése teljes mértékben jogosan történt és ezt nemzeti ünnep számára. A 48as szabadság harcot a francia forradalomhoz hasonlitja ami ugyanolyan kegyetlen és értelmetlen volt. A gyereknek fogalma sincs vagy nem veszi  Egyszer volt egy 19 éves  ukran csaja (ő volt akkor 27) akit azért dobott mert nem fogadta el hogy ő vadászni jár el. Hirdeti a házzaság intézményét miközben ossze vissza fekszik akivel csak tud."

Újabb közúti baleset a láthatáron

Kép
A modern kori törökverő alá valaki (nyilván tévedésből) új autót adott. Arra szeretnénk kérni a blog olvasóit, hogy figyelmeztessék Ábelt az Instagram története alatt, hogy vezessen óvatosabban, nehogy véletlenül még egy autót összetörjön mert akkor még 1 szobrot kellene csinálnom. Utóüzenet: Ábel nagyon büszke a Vonás szóváltására. "Vona Gábor vitára hív?? Hujujujujuj.   Figyeljetek,  ilyen nagy emberekkel vagyok egy szinten." - Bódi Ábel valószínűleg