Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2021

A második milliomos támogató elherdálása

2019-ben az egyik tag bemutatta Ábelt egy sikeres vállalkozónak. A vállalkozó elsősorban pénzzel támogatta a seggnyalató gittegyletét, Bódi azonban ez alkalommal is egy nárcisztikus balfasz módjára viselkedett. A vállalkozó kinézett magának egy csinos lányt, aki az IG körül tűnt fel 2020 közepén. A vállalkozó megkérdezte Ábelt, hogy tervezi-e felszedni a lányt, mert tetszik neki és nem akar ebből konfliktust a jövőben. Bódi azt mondta, hogy ő IG-s lányra soha nem menne rá, majd másnap azonnal rástartolt a friss pipihusira, pedig tudta, hogy egyetlen patrónusa már kinézte magának. Randira hívta a lányt amire ő el is ment. Majd a lány a randi után elhárította Bódi közeledését, amit az análhuszár rendkívül a szívére vett. A vállalkozó egy teadélutánt szervezett az IG tagjainak, azzal a céllal, hogy felszedje a lányt. A bulira természetesen Bódi is elment, hiszen rengeteg ingyen kaja és pia volt. Az análhuszár azonban most sem volt tisztában azzal, hogy hol a helye. Végtelen hiúsága nem en

További bizonyiték Bódi Ábel rimjob mániájára

Kép
 Egy rövid részlet egy beszélgetésből, amit Ábel volt nőjével folytattak.

Üdvözlendő hír! Bódit törölte a "Csicskagram"!44!! Hogy volt merszük???

Kép
Szegény Bódi, nem tudta mi vár rá ezen a napon.  Már a reggelt azzal kezdte, hogy az ánuszt fájlalva szidalmazta a függőségét erősítő Instagramot. Bódiról tudni kell, hogy szinte fizikai fájdalmat érez,  ha nem nézhet rá öt percenként a saját kis oldalára, és nem gyűjtheti be a szánalomlájkokat. Továbbá sok fideszes luvnyát is itt szedett össze, de erről már olvashattatok a blog egyéb bejegyzéseiben. Napközben egyre több sztorit tett ki, amikben próbálta gúnyosra venni a figurát, de itt már érezhette, hogy szorul a hurok, ezt a csatát most elveszteti, marad a langyos facebook oldala, és a még egyelőre létező Youtube csatornájácska. Kárbavesztek a senkit sem érdeklő pesti tv-s posztok, az erdőmérnök/vadász/fegyverszerszakértő/űrrepülőgépszerelő/rallysőför/rendezvényszervező posztok, nem lesz több öntömjénezés! Hiányozni fog! Ja, nem.